Szent Anna-tó

A Szent Anna-tó Székelyföld egyik legvonzóbb természeti látványossága. A tó Kelet-Közép-Európa egyetlen épen maradt vulkáni kráterének alján képződött, a Hargita-hegység legdélibb tömbjének, a Csomád-hegység két ikerkráterének egyikében. A másik kráterben a Mohos-tőzegláp van.

A tóban fürödni 2018 áprilisa óta tilos, kivétel az engedélyhez kötött versenyek, rendezvények.

Megközelítés:
Csíkszeredától 55 km-re, Sepsiszentgyörgytől 48 km-re, Kézdivásárhelytől 33 km-re fekszik. Gyalogosan a Tusnádfürdőről kiinduló, piros kereszttel jelzett túra-útvonalon haladva kb. 4,5 km, ez mintegy 1,5 óra alatt érhető el. A közeli településekről, Sepsibükszádról és Bálványosról is számtalan túra útvonalon lehet megközelíteni, a könnyűtől a már kihívásnak számító terepig.

Tusnádfürdő és a Szent Anna-tó környéke sok változatos kikapcsolódási lehetőséget kínál. A tó alakja felülről egyesek szerint szív, míg mások szerint inkább festőpaletta alakú. Minden évszakban szemet gyönyörködtető látvány, ahogy a parkolótól kb. egy kilométernyi séta után kibukkan a fák közül. Vízfelszíne 949 méter tengerszint feletti magasságon van. A Mohos Természetvédelmi Terület része.

Legszebb arcát ősszel mutatja meg. A tavat körbe lehet sétálni, így minden szögből megcsodálhatjuk. A fák lombja sárgás-bordós-narancsos színben tündököl, s ahogy visszacsillan a víz tükrén a színek tengere, nincs olyan látogató, akit ez a látvány ne érintene meg. Készíthetünk bármennyi képet, azok meg sem közelítik a valós látványt. Ha itt járunk, feltétlen kóstoljuk meg a kürtős-kalácsot, mert a Szent Anna-tó mellett sütik a legfinomabbat Erdélyben.

A tó mellett nyáron piknikezhetünk, csónakázhatunk, nem ritka a 24-25 fokos vízhőmérséklet sem. A helyiek szerint mindenképpen legalább mosakodjunk meg – ha már fürdeni nem lehet –, mert így állítólag a tó tündére védelmez egy kerek évig.

A tó mellett áll egy kis romantikus kápolna – a Szent Anna-kápolna. A környék katolikusai számára a mai napig jelentős zarándokhely, itt rendezik meg minden év július végén az Anna-napi búcsút.

A tó látványa télen is felejthetetlen élményt nyújt. Sétálhatunk, korcsolyázhatunk vagy szánkózhatunk a tó jegén, így a kráter valódi középpontjában lehetünk, ahol élvezhetjük a tökéletes csendet, melyet néha megtör a hatalmas jégtömeg mélyéből felhallatszó morgó hang.

Itt nemcsak a gyermekeké a szánkózás varázsa télen. A Szent Anna-tónál bárki kibérelhet egy szánkót, és kipróbálhatja, hogyan tud a kanyargós, havas úton lecsúszni egészen a tóig. Életre szóló élmény kortól függetlenül. Télen az autókat a parkolóban kell hagyni, csak szánkóval vagy gyalog lehet megközelíteni a tavat. A parkolónál szánkóbérlésére van lehetőség, aki leszánkázik a tóhoz, terepjáróval húzzák vissza a parkolóhoz. Egy szánkón két ember fér el kényelmesen.

10 tudnivaló a Szent Anna-tóról

1. Hogyan tudsz eljutni a Szent Anna-tóhoz?
A tavat két irányból lehet megközelíteni, Sepsibükszád és Kézdivásárhely felől.
Sepsibükszád falu központjában tábla jelzi az elágazást. Lacul Sfânta Ana irányába kell elfordulni. 17,4 km szilárd burkolatú, de rossz minőségű erdei úton lehet a tóhoz eljutni.
Bálványosfürdőről a tó irányába 13,5 km szilárd burkolatú erdei úton lehet a tóhoz eljutni.

2. Mennyi a belépő?
Nincs belépő, csak parkolási díjat kell fizetni.
Személyautó a fenti parkolóban: 10 lej (1,5 km a tótól, 15 perces séta.)
Személyautó a tó melletti parkolóban: 20 lej (Közvetlen a tó mellett.)
Busz a fenti parkolóban: 10 lej (1,5 km a tótól, 15 perces séta.)
Busz a tó melletti parkolóban: 20 lej (Közvetlen a tó mellett.)

3. Nyitva-tartás
A tó szezonban, májustól októberig reggel 9-től este 7-ig, szezonon kívül reggel 9-től este 5-ig látogatható.

4. Hogyan viselkedj a medvével?
Bár a medve alapvetően nem veszélyes az emberre, a vele való találkozást jobb elkerülni. A tó körül és az erdőben figyelmesen, hangoskodva, fütyörészve, énekelve, hangosan beszélgetve ajánlott sétálni. Így a véletlen találkozás elkerülhető. Ha mégis medve közelébe kerülünk, óvatosan hátráljunk el tőle. Ételt ne vigyünk magunkkal a medvék közé.
Soha ne etessük és ne fotózzuk, ne akarjunk vele szelfit készíteni. A medvelesésnek van kulturált, az ember és a medve számára is biztonságos formája. www.medveles.hu

5. Medveles
Mindenképpen ajánljuk a medvét látni akaró turistáknak, a tó szomszédságában lévő Máté Bence világhírű természetfotós medvelesét. Az ember és a medve számára is biztonságos szórakozás. Testközelből láthatják az érdeklődők, a barnamedvét saját, természetes környezetében.

6. Csónakázás
A Szent Anna-tónál van lehetőség csónakázásra.

7. Étkezési lehetőség
Erdély legfinomabb faszénen sütött kürtős-kalácsát lehet kapni a parton.
A fenti parkolóban a büfénél lángos, miccs és sült kolbász kapható.

8. Fürdési szabályok
2018-tól a tóban fürdeni tilos!

9. Szent Anna-kilátó
A fenti parkolóból a tóhoz vezető úton található, ingyenesen látogatható.

10. Mohos-tőzegláp a Szent Anna-tó szomszédságában
A belépő 5 lej.
Vezetett túrák keretében látogatható.
Időpontok:
Szezonon kívül, június végéig hétköznap 10-18-ig minden páros órában, hétvégén minden órában.
Szezonban (július, augusztus) minden nap 10-18-ig minden órában.
Csónakbérlés: fél óra 10 lej.

Medvelesünk

kulturált körülményeket biztosítunk 

Medveles

Szent Anna-tó

Image

KALANDRA FEL

nálunk biztosan nem fogsz unatkozni

Image

Szin János, az egykori dúsgazdag vállalkozó, aki daganatos betegségéből ugyan felépült, de vagyona köddé vált, MEDVEPÁSZTORKÉNT találta meg a boldogságot Erdélyben, a Bodoki-havasokban.

Könyv vásárlás

Elérhetőségek