Az Aranyosfői jégbarlang

Az Aranyosfői jégbarlang

Európa második legnagyobb jégbarlangja, Erdély első hivatalosan is természeti csodának minősitett kincse, az Erdélyi – szigethegység egyik legérdekesebb látnivalója, a jégkorszakból ránk maradt örökség, a Bihar hegyi "jégverem”

Elhelyezkedése és megközelitése:

Fehér megyében, fenyvesektől ölelt, erdei tisztásokkal övezte vadregényes tájon található az Aranyosfői jégbarlang, mely korát illetően kb. 3000 éves. A Bihar hegység különleges értékeinek egyikét a jura és liász időszakból származó eljegesedő mészkőtömbjeinek köszönheti. Az Aranyosfői karsztfennsík barlangjait teljes mértékben az Akol völgy patakjai mosták ki. Ennek eredménye az évek során kialakult több lépcsős rendszer, ugyanis a jégbarlangban levő víz és olvadt jégréteg a Hév párkány barlangon keresztül távozik.
A barlang felfedezését homály fedi.

Két útvonalról is megközelíthető: gyalogtúra keretében Pádistól és Felsőgirdától induló jelzett turista útvonalon, illetve személyautóval az Aranyosfő községtől vezető vékony aszfaltos úton, az Ördöngös-szoros átszelésével. Felsőgirdától a jelzőtáblákat követve megérkezünk egy kis telepre, ahol felvigyázott és fizetős parkolóhelyen hagyjuk az autót. Innen alig 10 perces sétával jutunk el a gyülekezőhelyre, a barlang bejáratához.
"Az érdek, melylyel a természet bámulatos tüneményeit kísérjük, szorosan összefügg azon élvezettel, melyet azoknak átélése nyujt. Azt hiszem, hogy az utóbbi évtizedben oly általánossá vált utazási vágy, még nagyobb mérvben a természettudományok népszerü elterjedésének, mint a közlekedési eszközök tökéletesedésének eredménye. Feladatomnak e szerint csak úgy vélek eleget tehetni, ha a scarisorai jégbarlang leírása elé annak elméletét csatolom." -Eötvös Loránd

A barlang felépítése:

A barlang bejárata 1165 méter tengerszint felett található. A barlang hossza 720 méter, mélysége 105 méter, több részre tagolt, melyeket termeknek neveznek. A barlangban található jégtömb térfogata 75000 köbméter a vastagsága pedig meghaladja a 26 métert.
Maga a bejárat egy 17 méter magas és 27 méter széles portál. Egyből érkezünk a Nagy-teremnek nevezett helységbe, mely 108 x 78 méter nagyságú. A Nagy-terem padlóját egy 3000 négyzetméteres felületű és 20 méter mélységű jégtömb alkotja.
 

Innen három újabb terem nyílik, a Kis- és Nagy Rezervátum, illetve a barlang legszebb, Templomnak nevezett terme. Itt több mint 100 sztalagmit, vagyis állócseppkő található, egy része oltár formában csoportosulva. A barlang mélyebb részén található a Katedrális és Nagy Rezerváció-terem, ahol még a jég dominál, ám az alsó részen a Tündérek palotájában és a Coman folyosón már nem találtak jeget. A látogatók számára a Nagy-terem és a Templom látogatható. A többi terem meglátogatásához a kolozsvári Szpleológiai intézet engedélye szükséges.

Fontos tudnivalók a barlang látogatása előtt:

Erre a térségre a hirtelen feltünő és eltünő víz jelenléte a jellemző, mely látványos alakzatokban mutatkozik meg. A barlangban ez a víz három hőforráson keresztül (kőzet, levegő és napsugár) nappal felmelegedik és megolvasztva a hó és jégrétegegek felszinét, jégdombokat, oszlopokat, különleges alakzatokat hoznak létre. Az áttetsző jégformációk tavasszal képződnek, amikor a hó beszivárog a barlangba a repedéseken keresztül, majd a bent uralkodó állandó huzat és hideg levegő újra megszitáltja azt.

A barlang minden nap látogatható 9 és 17 óra között. Minimum 20 fős csapatok indulnak - 80 percenként - egy az általános tudnivalókról felvilágositó túravezetővel.
A bejárathoz egy meredek sziklafal mellett, elliptikusan összehegesztett vaslépcső soron kell leereszkedni 48 méteren át. Ahogy egyre lejjebb érünk, határozott hőmérséklet csökkenés tapasztalható, a korláthoz szinte hozzátapad az ember keze és az utolsó lécsőfokok nemcsak csúszósak, de gyakran előfordul, hogy még belepi őket a hó. 


A barlang átlag hőmérséklete fagypont körül mozog, nyáron alig 2 C fok, míg télen -14 C fokig is lehűlhet.
A barlangban felújították a padlózatot, a korlátokat és a megvilágítást is. Ez utóbbit barlangászok alpin technológiával rögzítették a mennyezetre, így már nem szükséges fejlámpa a barlang bejárásához. 
Vigyázzunk, hogy ne álljunk sokat egyhelyben és kerüljük a megolvadt csepegőket, alakzatokat.
 A barlang állandó lakói a denevérek és kis rovarok, de zerge csontvázra is találtak a termeket összekötő folyosóban. A denevérek miatt ledvilágitást alkalmaznak, ami különösen jól mutat a Templomban az oltár megvilágításában. 
A barlangban tilos a dohányzás!
A barlang bejárata előtt vásárolhatunk a helybeli árusoktól házi-készítményeket, finomságokat.

Látnivalók a közelben:

2012-ben befejezték az Ördöngös völgyszoros felújítását, így már aszfaltos úton be lehet járni az egész szorost, illetve könnyen meglátogatható az a Ionel Kapuja barlang is. 

Záró gondolatok:
Az Aranyosfői jégbarlang látogatása különleges és emlékezetes élmény lehet mindenki számára, aki szereti a természeti csodákat és kalandos kirándulásokat. Egy lenyűgöző természeti képződmény, melyet évezredek alatt alakított ki a természet, egy érdekes világ, ahol nyáron is tél és jég van. A barlangban található ritka és érdekes jégszobrok és természeti formák felfedezése izgalmas lehet mind a gyerekek, mind a felnőttek számára, igy minden generáció számára ajánlott. Ugyan a lépcsősor meredeksége és hosszúsága kicsit igénybe veszi az embert, a barlang fellejthetetlen élményt nyújt, bármelyik évszakban.

Elérhetőségek