„2018 április közepén járhattam először a tusnádfürdői medvelesnél. Édesapámmal elindultunk autóval, hátha megtaláljuk a medvelest, amiről már oly sokat hallottunk. Délután 6 óra körül találtunk a lesre. Mikor odaértünk, Jani lépett ki a lesből, udvariasan megkérdezte, hogy mit csinálunk itt, és hogy óvatosabban menjünk, mert ott a maci a les előtt, és ő éppen azt fotózza. Ahogy meglátta nálam a fényképezőgépet, azonnal behívott magával a lesbe. Csodálkoztam, hogy egyedül volt ott. Hamar rájöttem, hogy miért lesi a medvéket akkor is, amikor nincs vendége. Megnyugtató érzés volt ott ülni a lesben a csodaszép erdei tisztáson, körülöttünk a medvékkel. Jót beszélgettünk, persze csendben, suttogva, hogy ne zavarjuk meg a medvéket.
Ez volt az első találkozásom Janival.
Azóta sokszor meghívott medvelesre, ez idő alatt sok medvét láttam, és Janinak köszönhetően megtanultam, hogy minden medvét meg lehet különböztetni a másiktól, egy-két ismertető jelük segítségével. Rájöttem arra, hogy a közhiedelemmel ellentétben, a medvék igenis békés állatok, néha még félősebbek, mint gondolnánk.
Janival egyre jobban megismertük egymást. Sokat mesélt magáról, arról, hogy hogyan került ide, hogyan kezdődött a medveles-ötlet, és persze a medvékről is sokat megtudtam.
Mindenkinek ajánlom, hogy ha eddig nem tette meg, látogasson el legalább egyszer a tusnádfürdői medveleshez, és aki már megtette, az térjen vissza minél hamarabb. Sose lehet tudni, hogy aznap mit lát az ember, de az biztos, hogy óriási élményben lesz részük.”
Tamirjan Robit ekkor láttam először. A szerénysége, tisztelettudó viselkedése, medvék iránti érdeklődése, rajongása azonnal szimpatikussá tette számomra a fiatalembert. Elmesélte a lesben, hogy sportoló. Triatlonos és duatlonos. Szkeptikusan hallgattam, ahogy az eredményeit sorolta. 20 évesen 3 Európa bajnoki, 1 második, 1 harmadik és 1 világbajnoki címről beszélt. Gondoltam, valami korosztályos versenyeket nyert egy sehol sem jegyzett sportágban. Aztán ahogy kezdett sötétedni, indultunk a lesből az autókhoz. Útközben láttam, hogy sántikál. Kérdeztem, hogy talán sportsérülés. Még most is libabőrös leszek, mikor felidézem a választ. „Jobb oldali részleges bénulással születtem (Spastikus Hemiparezis), az egyik lábam rövidebb, mint a másik és egy kicsit nehezebben is mozgatom.” Hangzott a válasz. Ekkor esett le, hogy parasportoló. Megszorítottam a kezét, és gratuláltam neki, hogy ennek ellenére ilyen komoly eredményei vannak parasportolóként. Furcsa volt a kéztartása. Látta rajtam, hogy meglepődtem. „Az egyik kezem is rövidebb egy kicsit és azt is nehezebben mozgatom.” Nem akartam hinni a fülemnek. De a sokk még csak ezután jött. „Ja, és nem parasportoló vagyok, az egészséges emberekkel egy mezőnyben versenyzek.” Hírtelen nem tudtam feldolgozni, amit halottam. Néma csöndben folytattuk az utunkat az autóig.
Mikor elbúcsúztunk egymástól, megszorítottuk egymás kezét. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy bocsáss meg, nem gondoltam… Gyere fotózni bármikor, ha kedved tartja! És gratulálok az ember feletti kitartásodhoz!
Álljon ez a kiváló fiatalember mindnyájunknak példaképül. A hit, a reménység és a kitartás ikonja Ő. Jusson eszünkbe az ő története, mikor úgy érezzük, hogy az Úr megoldhatatlan feladat elé állít bennünket.
Mióta megismertem, megvilágosodott bennem, hogy az összes problémám, ami eddig volt az életemben, semmiség az ő gondjaihoz képest.
Robi ma az egyik legboldogabb ember, akit ismerek. Élvezi az életet. Órákat sportol minden nap, ez a hobbija és a hivatása is egyben. Egészséges, mint a makk. És nem mellesleg, kiváló természetfotós.
Robi képeit megtaláljátok a galériában.
Szin János Medvepásztor
